Vasúti összeköttetés ferihegy I. és a nyugati pályaudvar között
2007. július 16-án, hétfőn a Ferihegy megálló ünnepélyes átadásával megindul a menetrendszerinti vasúti közlekedés a Nyugati pályaudvar és a Ferihegyi repülőtér (Budapest Airport) I. terminálja között.
AAz új vasúti megállót Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter; Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere; Reinhard Kalenda, a Budapest Airport Zrt. elnök-vezérigazgatója és Mosóczi László, a MÁV-START Zrt. elnök-vezérigazgatója adja át.
(emen)
2007.07.13.
Ferihegyi vasút: expressz helyett személyvonat, júliustól
Többszöri módosítás után május 8-ra készül el a Ferihegyi repülőtér I-es terminálja melletti vasúti megálló, de csak júliustól lesz majd elérhető a szinte kivétel nélkül diszkontlégitársaságok gépeit fogadó és indító terminál vonattal is .
Az új megállóhelyen a gyalogos felüljáró tartószerkezetei már a helyükön állnak. Az elkövetkezendő időben helyükre emelik a felüljáró áthidaló elemeit, és elvégzik a kétoldali utas-peron és a kapcsolódó infrastruktúra kialakítását.
A repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) már tavaly decemberben befejezte az új megállóhely kiépítéséhez a BA által vállalt munkákat. Az 1-es terminál előtti parkolót a BA felújította, a férőhelyek számát duplájára, 570-re növelte és kiépítette a vasúti megállóhoz vezető közlekedő járdát is.
Korábbi ígéretekkel szemben nem a Ferihegy expresszel, hanem a Budapest Nyugati pályaudvarról induló és oda érkező ceglédi vonattal lehet majd eljutni az I-es terminálhoz. Információi szerint egyelőre nem tudható semmi a gyorsvasút előkészítéséről.
(Mnemzet )
2007.04.23.