Korszerű, minden igényt kielégítő idősek otthonát adtak át nemrég Farnason.
A megnyitó jelentős pillanat az öregotthon "történelmében", hiszen tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a régi és a nemrég felépült épületet használhatóvá tegyék. - Az öregotthont már 1998-ban elkezdték tervezni - tudtuk meg Modi Attila helyi református lelkésztől. - Először a régi kúriát újították fel, amelyben étkezdét, konyhát, könyvtárat, a bálteremből pedig nagy nappalit alakították ki. A több mint 600 négyzetméteres korszerűsített régi épület kétszintes: lakószobák és az orvosi részleg található benne. Mindkét szinten 12 kétszemélyes 18-28 négyzetméteres szobát alakítottak ki, mindegyiket fürdőszobával. Az öregotthon működőképes, néhány hónapja négy lakója is van - részletezte a lelkész.
Egyelőre egy szakácsnőből, egy takarítónőből és három gondozónőből áll a személyzet, de igyekeznek az igényeknek megfelelően bővíteni. Az állandó egészségügyi ellátást képzett asszisztensnők végzik egyelőre önkéntes alapon. A lelkész elmondta: szolgálati lakrészeket is alakítottak ki, ha esetleg olyan személyzet is lesz, aki nem helybeli, és el kell majd szállásolni. Az orvosi felügyelet kérdése egyelőre még nincs megoldva, ebben az ügyben a lelkész szerint a bánffyhunyadi kórházhoz fordulnak majd. - Nem szükséges az állandó orvosi felügyelet, csak heti egy-két nap kellene a lakók egészségügyi állapotát ellenőrizni, hiszen az ápolónők biztosítják az állandó felügyeletet - magyarázta. A nemrég elkészült, új épületben gyülekezeti termet és teakonyhát alakítottak ki, amelyet a személyzet és a bentlakó idősek is használhatnak. A gyülekezeti terem fölé tornatermet terveznek, két szobát használnának ilyen célra, de egyelőre még hiányzik a felszerelés. Az egykori Szent-Iványi kúria istállójában működik a mosoda és szárítót is kialakítottak. Ezenkívül az épületekhez tartozik még öt hektár kert, park, amelyben gyümölcsfák, hársfák, diófák találhatók. A megvalósításra váró tervek közé tartozik a tulajdonképpeni parkosítás, és egy kisebb kert kialakítása, ahol zöldséget termesztenének saját használatra. Ezután igyekeznek a parkosításhoz szükséges pénzalapot pályázati úton beszerezni.
A néhány hónapja működő intézményt, a lelkész reményei szerint, legkésőbb ősszel akkreditálják. A szükséges működési engedélyek és különböző hivatalos okmányok mellett, akkor már fel tudják mutatni a féléves munka eredményét. Ha az öregotthont akkreditálják, állami támogatást is igényelhetnek az otthon működtetéséhez, a lakók gondozásához.
(reformatus.hu )
2008.08.05.