Hírközlés
  Vállalat
  Gazdaság
  Környezetvédelem
  Ingatlan
  Közlekedés
  Információs társad.
  Képgyűjtemény
  EU
  Egyéb
  

Informatika

A hetvenes évek közepén Kovács Győzőnek, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság frissen megválasztott főtitkárának támadt az ötlete, hogy meg kellene őrizni a számítástechnika magyarországi tárgyi emlékeit. Először Algyőn, majd jelenleg Szegeden van a gyűjtemény. 2011-ben nyit a tervek szerint az Agóra, vagyis a szegedi csodák palotája a Kálvária sugárúton. Ahol helyet kap az Informatika Történeti Kiállítás is.   
(emen )
2009.10.25.

Már a pendrive-ok után is fizetnünk kell
Április közepétől egy 3000 forintos adathordozónál 400 forint a jogdíj. Csehországban ez az összeg csupán 70 forint körül alakul.  
(DM)
2009.05.05.

Fujitsu Siemens Computers márkabolt nyílt Budapesten

A közelmúltban megnyitotta márkaboltját a budapesti West End City Centerben a Fujitsu Siemens Computers Kft.  
(emen)
2008.10.22.

Webgazdasági iskolát nyitnak szeptemberben

Szeptembertől 74-en tanulnak majd az első magyar webgazdasági szakközépiskolában, Erdőkertesen.  
(DM)
2007.07.06.

Az Estrel Hotel és Konferenciaközpont bővíti szolgáltatásait és csökkenti a költségeit
A NextiraOne lehetővé tette a híres berlini Estrel Hotel és Konferenciaközpont számára, hogy egy új telekommunikációs infrastruktúra segítségével tovább bővítse szolgáltatásait.  
(emen)
2007.07.03.

Új üzletággal bővíti portfolióját a Fujitsu Siemens Computers Kft.
Minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet a vállalati IT infrastruktúrák gazdaságosságát és megbízhatóságát növelő szolgáltatásokra a Fujitsu Siemens Computers Kft.  
(emen)
2007.06.20.

A NextiraOne ismételten Genesys Gold partneri minősítését kapott
A NextiraOne Európa vezető gyártó független rendszerintegrátor cége tegnap bejelentette, hogy Gold partneri minősítést kapott a Genesys Voice Platformon (GVP) minősítési programjában.  
(emen)
2007.06.06.

Electronic Arts Játék Fesztivál az
INFOmarket - Mobil Show-n

A MOBIL SHOW és az INFOmarket kiállítások együttes megrendezésével új informatikai és mobil-innovációs kiállítás nyílik 2007. őszén a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.  
(emen)
2007.05.26.

Indul Magyarország legmodernebb, teljes egészében digitális híradó műsora

Magyarország talán legjobb képminőségű és hangátvitelű híradóműsorát Debrecenben és környékén élvezheti hamarosan az Alföld TV mintegy 200 ezer nézője.  
(emen)
2007.05.15.

Új szolgáltatási üzletág vezető a Fujitsu Siemens Computers Kft.-nél

Kovács Zoltán a Fujitsu Siemens Computers Kft. új szolgáltatási üzletágvezetője.  
(emen)
2007.05.08.

Az eTel Magyarország a Telekom Austria leányvállalatává vált
Az Osztrák Versenyhivatal jóváhagyta a Telekom Austria vásárlási szándékát, így április 26-án az eTel Magyarországgal megkötőtték a szerződést.  
(emen)
2007.05.04.

Új elnökség az IVSZ-ben
2007. április 12-én új elnökséget választott, valamint módosította alapszabályát az Informatikai Vállalkozások Szövetségének évi rendes közgyűlése. A 15 fősre bővült elnökség két éves mandátumot kapott a tagságtól.  
(Mfor)
2007.04.10.

A Honda Racing F1 Team a 2008-as F1-es autót az IBM megoldásait felhasználva fejleszti

A Honda Racing F1 Team a csapat 2008-as F1-es versenyautóját az IBM szoftvereit és szolgáltatásait felhasználva fogja fejleszteni és gyártani.  
(emen )
2007.04.16.

Tovább bővíti adatközpontját a magyar infokommunikációs infrastruktúra piac vezetője
Kimagaslóan sikeres üzleti évet zárt a Dataplex Kft., amely indokolttá teszi adatközponti létesítményének és portfoliójának bővítését egyaránt.  
(emem)
2007.04.10.

Újra jönnek a Commodore számítógépek

Játékosoknak szánt prémium kategóriás számítógépek viselik majd a legendás otthoni komputerek márkanevét. A bivalyerős grafikai képességgel bíró masinák áprilistól kerülnek forgalomba.  
(MNO)
2007.03.20.

A Synergon megújította Cisco minősítéseit

A Synergon Informatika Nyrt. megszerezte a Cisco új minősítési rendszerében az Advanced Unified Communications és az Advanced Routing and Switching specializációt, valamint meghosszabbította a Customer Satisfaction Excellence minősítését is.

A minősítésekről

Az Advanced Unified Communications specializáció a Synergon kompetenciáját tanúsítja az átfogó, egységes hálózati IP kommunikációs megoldások tervezése, telepítése és üzemeltetés támogatása terén mind a kis és közepes vállaltok, mind a nagyvállalati szervezetek számára. A specializáció 2008. január 10-ig érvényes.

A Cisco Advanced Unified Communications minősítés a korábbi IP Communications specializáció kibővített és továbbfejlesztett változata. Az "egységes kommunikáció" (unified communications) szemlélet pontosabban jelöli a termékfunkciókat, és az ügyfelek azon igényéből indul ki, hogy a céges kommunikáció teljes egészét (hang- és adatforgalom, a munkatársak elérhetőségének pontos jelzése, fix- és mobil kommunikáció integrálása) egységes rendszerben, IP alapú hálózaton kezelje.

Az Advanced Routing and Switching specializáció a Synergon szakmai kompetenciáját és szakértői támogatását tanúsítja az integrált hálózati kommunikációs és biztonsági megoldások tervezése, telepítése és üzemeltetés támogatása terén. A specializáció 2008. január 30-ig érvényes.

A minősítések feltétele volt, hogy a Synergon rendelkezzen megfelelő számú Cisco vizsgával rendelkező szakemberrel, és laborberendezéssel. A Synergonnál jelenleg összesen 26 Cisco minősítéssel rendelkező rendszermérnök dolgozik.

A Customer Satisfaction Excellence minősítés a Cisco Channel Partner Program keretein belül a legmagasabb kitüntetést jelenti. A minősítés a Synergon magas fokú partnermenedzsment kompetenciáját tanúsítja a Cisco eszközök és megoldások impelemntálása során, megszerzésének feltétele a Cisco által mért kiemelkedő ügyfélelégedettség.

A két új rendszerű (Advanced) specializáció megszerzése után a Synergon mind a négy Cisco által megkövetelt specializációval rendelkezik, így készen áll arra, hogy a Cisco új minősítési rendszerében is megújítsa Gold Partneri státuszát, amelyet a magyar piacon a Cisco partnerei közül 1997-ben elsőként szerzett meg, és azóta minden évben sikeresen megújít.

A Synergon a Cisco Advanced Unified Communications, Advanced Routing and Switching és Customer Satisfaction Excellence minősítéseken felül további Cisco minősítésekkel is rendelkezik:

- Gold Certified Partner
- Advanced Security Specialization
- Advanced Wireless LAN Specialization
- ATP Optical Transport
(emen)
2007.02.19

EGYRE KÖNNYEBB A VÉDEKEZÉS A VÁLLALATI BELSŐ ADATHALÁSZOK ELLEN

Míg az utóbbi években a vállalatok elsősorban a kívülről érkező támadások ellen kerestek megoldásokat, mára a legnagyobb veszélyt a cégen belülről érkező támadások jelentik. A problémára nyújthat hatékony megoldást a NextiraOne Magyarország és az EagleEyeOS™ együttműködése.

Az EagleEyeOS™termékcsalád az információ-szivárgás és a hálózaton tárolt szellemi tulajdon illetéktelen kezekbe kerülése ellen kínál biztonsági megoldásokat, anélkül, hogy akadályozná a napi munkavégzést, vagy plusz erőforrásokat kötne le, és ugyanakkor bármely szervezet informatikai biztonsági rendszeréhez rugalmasan illeszthető.

Az értékesítés elősegítése érdekében az EagleEyeOS™ hazánk egyik vezető független rendszerintegrátorával a NextiraOne Magyarország Kft.-vel kötött együttműködési megállapodást. A szerződés megkötésével a NextiraOne az EagleEyeOS™ partnereként az értékesítést elsősorban a végfelhasználók számára végzi, s mint szakértő alkalmas nagy szervezetekben és informatikai hálózatokban a szoftverrel kapcsolatos tanácsadásra, bevezetésre és támogatásra.

A NextiraOne Magyarország Kft. ügyvezetője, Lukács Tamás elmondta:

Az ügyfelek igényeihez mért hatékony és megbízható üzleti kommunikáció megvalósítása érdekében integrált nagyvállalati hálózati megoldásokat és szolgáltatásokat kínálunk. Mivel szállítóktól függetlenül működünk, lehetőségünk van arra, hogy ne egyetlen gyártó, hanem mindig az ügyfél igényeit szolgáljuk ki. Az informatika és a telekommunikáció integrációjának egyik vezető szakértőjeként, ügyfeleink részére mind szélesebb körű szolgáltatást kívánunk biztosítani, mely a jövőben, az egyedi funkciókkal rendelkező, professzionális adatvédelmet biztosító EagleEyeOS™ szoftvereinek értékesítésével bővül."

Nagymihály László az EagleEyeOS™ ügyvezetője az együttműködés jelentőségét a szélesebb piaci lehetőségekben látja:

Az együttműködéssel, új piaci lehetőségek nyílnak meg vállalataink számára, melyekkel a már évek óta tartó dinamikus fejlődés, még szélesebb körben folytatódhat. Az EagleEyeOS™ közeljövőben bevezetésre kerülő Professional v3.0 szoftvere, kifejezetten a nagyvállalati szegmensnek készült, hiszen támogatást nyújt a bizalmas adatok menedzseléséhez, továbbá hozzáférési jogosultsággal látja el az egyes felhasználókat. Kikényszeríti a belső biztonsági szabályzat megalkotását, betartását. Képes az egyes fájlműveletek monitorozására, blokkolja az adatszivárgást a perifériák irányába, valamint azonosítja az elkövetőket.

Az új partneri együttműködéssel mindkét vállalat ügyfélköre bővülhet, s nem utolsó sorban egy komplex kiterjedt szolgáltatást nyújthat, mely kielégíti mind az informatikai biztonsággal, mind a telekommunikációs integrációval szemben támasztott magas szintű követelményeket. (emen)
2007.02.16

Hírlevél  
Számitástecnikai újságok
576 Online
Almalap
Amiga Online
BYTE
CADvilág
CHIP
Computer Panoráma
Computerworld
Demoscene
Design21
DigitalAge
DomainABC
eVilág
Gamestar
Geekfinder
Hardcore Developer
Prím Online
Infopen
LinuxBázis
LINUX WORD
Linuxvilág.hu
PC WORLD
Pcguru
Számítógép
Software News
Tech.Net
Terminal
Tom Hardverkalauza
Windows.hu