A Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke szerint már ezen a nyáron felére csökkenhetnek a roaming díjak az Európai Unióban.
A tavalyi év utolsó negyedévében 362 ezerrel nőtt a Az Pataki Dániel elmondta: az uniós tervek szerint már júniusban elkészül a külföldi mobilhívások tarifájáról szóló szabályozás. Az ebben megszabott maximum díj hívásfogadás- és kezdeményezés esetén is körülbelül 50 eurócent lesz percenként, ami a jelenlegi tarifa fele.
Az új szabályozás szerint ráadásul a felhasználó kijelentkezhet az Unió által megszabott 50 centes csomagból, ha saját mobilszolgáltatójától kedvezőbb ajánlatot kap - tette hozzá Pataki Dániel.
(Mr)
2007.03.21.
Nem érdemes a mobilok kihasználatlan többletfunkcióit megfizetni
A civil fogyasztóvédők azt tanácsolják a vásárlóknak, hogy mobiltelefon vásárlásakor alaposan mérlegeljék, mely funkciókat használják, és ez alapján válasszanak készüléket, mert a kihasználatlan többletfunkciót nem érdemes megfizetni - közölte az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE).
A tavalyi év utolsó negyedévében 362 ezerrel nőtt a Az OFE által kiadott Kosár magazinban megjelent nemzetközi tesztből az derül ki, hogy nincs kiugróan jó vagy kimondottan gyenge minőségű mobil telefonkészülék. Az OFE tájékoztatása szerint a nemzetközi teszt során 13 készüléket vizsgáltak meg a legegyszerűbb, fotók készítésére nem alkalmas korai típustól kezdve a legújabb UMTS modellig. Egy ötfokozatú skálán a legjobb és a leggyengébb modell között összesen 0,5 pont volt az eltérés.
A nemzetközi laborháttérrel készült teszt során viszgálták a kijelző minőségét és méretét, a bejövő és kimenő hang minőségét, a telefon kezelhetőségét, a memória méretét, a beszédidőt, a készenléti időt és a kijelző üzemidejét, az sms küldés minőségét, a készülékek sokoldalúságát.
A fogyasztóvédők arra hívják fel a figyelmet, hogy bizonyos modelleknél egyetlen gomb - akár véletlen megnyomásával - közvetlen internetkapcsolat létesül. Az eredetileg kényelmi funkciót szolgáló apróság, jelentős költséget generálhat, ha a felhasználó akaratlanul csatlakozik a világhálóra. A megnövekedett kijelzők, a folyamatos zene-, vagy rádióhallgatás a telefon energiaigényét is megnöveli, vagyis gondolni kell arra, hogy az akkumulátor kapacitásából a telefon alapfunkciójára is jusson.
Az OFE tájékoztatása szerint az Európai Unió a csatlakozott országok civil fogyasztóvédelmét nemzetközi teszt eredmények kedvezményes rendkezésre bocsátásával segíti a tavaly szeptemberben indult programban. Ennek első eredménye a most közölt mobilkészülék teszt. A bekért javaslatok alapján az idén a mosógépek, a porszívók, a digitális fényképezőgépek tesztjét végzetetik el. Jövőre hat, azt követően pedig nyolc tesztvizsgálatot rendel meg az unió, amelyek eredményét Magyarországon a Kosár magazin közli.
(Gondola)
2007.03.12.
A mobiltelefoné a jövő: minden emberre jut egy előfizetés
Bővült a szélessávú internet használók köre, a mobil előfizetések száma pedig megközelítette a 10 milliót - közölte a KSH.
A tavalyi év utolsó negyedévében 362 ezerrel nőtt a mobil-előfizetések száma, így az adatok szerint 100 emberből 99,1-en előfizetők. A feltöltőkártyás előfizetések száma egy év alatt 82 ezerrel nőtt. Az előfizetői állomány 646 ezerrel, vagyis 7 százalékkal emelkedett a 2005. utolsó negyedévéhez képest. 13 százalékkal nőtt a mobilhívások száma, 25 százalékkal gyarapodott a beszélt idő. Egy előfizetésre átlagosan 5 és félóra beszélgetés jut, ez 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A vezetékes fővonalak száma a vizsgált időszakban csökkent, 2006. utolsó három hónapjában 3,4 millió fővolalat üzemeltettek. 93 ezerrel kevvesebbet, mint 2005. utolsó negyedévében. A száz lakosra jutó fővonalak száma az adatok szerint 33,4, vagyis minden harmadik ember fizet elő vezetékes fővonalra. Az egy földi vonalra jutó beszélgetések ideje meghaladta a 10 órát, egy beszélgetés átlagosan - internethívások nélkül - 3 percig tartott. Bár a beszélgetések száma egy év alatt 13 százalékkal csökkent, azok átlagos időtartama 5 százalékkal nőtt.
2006. negyedik negyedévében a KSH 231 internetszolgáltatót regiosztrált, 30-cal többet, mint egy évvel korábban. A piac azonban koncentrált, 20 cég hódította meg az előfizetők 90 százalékát. Az internetszolgáltatásból származó nettó árbevétel 2006. utolsó három hónapjában 24,4 milliárd forint volt, ami 44 százalékkal több, mint 2005-ben. (hirado.hu)
2007.03.09.